49848 privát ingatlan / 3043 üzleti ingatlan

Dubaj: ilyen egy luxus buszmegálló

A világ jelenlegi legmagasabb (321 méteres) és leghíresebb luxusszállodája, a Burj Al Arab előtti buszmegálló miért is ne lenne különleges.

Dubaj, ez az apró arab államocska a luxusturizmusba fekteti kőolajból származó bevételei jelentős részét, így készülve a fekete arany utáni életre. Éppen ezért grandiózus építkezésekből, luxus szállodákból és fényűző bárokból itt nincs hiány. Írtunk már a 321 méter magas, széltől duzzadó vitorlát formázó Burj Al Arab szállodáról, ahol több mint 700 ezer forintért is találni szobát egyetlen éjszakára. A hotel előtt kapta lencsevégre - és tette fel a Neorama blogra - egy utazó ezt a légkondicionált buszmegállót. Más kérdés, hogy ez a luxus vajon kiknek szól, hiszen aki 700 ezer forintot tud költeni egy éjszakára, az aligha busszal közlekedik.

Egy olvasónk megjegyezte, hogy az első képen látható buszmegálló nem a Burj Al Arab mellett van, Utánanéztünk, az valóban egy másik luxus megálló Dubaiban. Egy blogon azonban megtaláltuk az igazi Burj Al Arab megállót, ami az első váró nagyobb méretű mása. Ugyanezen a blogon a világ számos országából gyűjtöttek még össze érdekes buszmegállókról készült fotókat.

Légkondícionált buszmegálló

 

Burj al arab

buszmegállók

USA, Arizóna

buszmegállók

Új-Zéland

buszmegállók

Görögország

buszmegállók

Dánia

buszmegállók

Kuba

 



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (48)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #48 - Tomi | 2010. május 06. 20:28

Hát ja... nemhogy a megállók katasztrófálisak, de a járművek is. Tudnám mire megy az a sok pénz amit lenyúlnak tőlünk a bérletekből, jegyekből... Hm...

 #47 - gildia | 2009. december 28. 14:23

Lényeg az,hogy Magyarországon semmilyen nincs csak néhol,megfagysz ésszarrá ázol,mire jön valami, de a bérlet árát és a jgy árát emelik.Jó nem?

 #46 - korbácsos | 2009. december 20. 14:31

@41# - kovacspityu: én pedig az amerikomán ájbíemtől és édzsbíjótól hányok...:P

 #45 - zsuka | 2009. október 07. 22:31

T. libapásztor! Hogy mi olyan nagy kaland ebben a buszmegállóban? Azon kivül, hogy tiszta, senki nem törte ki az ablakait. Üvegajtó meg azért van rajta, mert a buszmegálló klimatizált. Nem igazán a Burj Al Arab-hoz köthető - bár a közelében van -, a buszmegálló a Wild Wadi vizipark előtt van. Nem annyira a luxusszálló vendégei használják, sokkal inkább a jól felszerelt vizipark látogatói.

 #44 - Én | 2009. szeptember 19. 08:44

Én úgy tudtam nincs is tömegközlekedés Dubaiban, és hogy mindenki taxizik.. Jól átvertek

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 48 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   




 

 








 

 

 

 

hírek
TOP 24 ÓRA
hírektovábbi friss hírek