49848 privát ingatlan / 3043 üzleti ingatlan

FIKTÍV ÉRTÉKBECSLÉS A KÖZÉPPONTBAN

Ingatlancsalás Keszthelyen: hogyan trükközött a Jobbik elnöke?

Utánajártunk, hogy milyen módszerrel csalt ki több millió forintot egy kereskedelmi banktól S. Szilárd, a Jobbik előzetes letartóztatásban lévő keszthelyi elnöke.

Gazdasági bűnözők körében jól ismert elkövetési módszert használt a S. Szilárd. Ennek lényege: néhány millió forintért vásárolt házakat a sokszorosára értékelt fel. A megvásárolt ingatlanokra a valós értékének többszöröséért vett fel hitelt hajléktalan vagy munkanélküli nevére, amelyet a többszörösen hátrányos helyzetű vásárlók nem tudtak - és feltehetően nem is akartak - megfizetni. A hitelt pedig – több millió forintot – zsebre rakta. A gyanú szerint három – két zalaszentgróti és egy türjei – házat értékesített tovább saját értékbecslői közreműködésével.

Az eset érdekessége, hogy S. Szilárd magukat cigány származású embereknek valló elkövetők segítségét vette igénybe, akik pár ezer forintért hajlandóak voltak strómanként hitelt felvenni a banktól. Információink szerint a három, olcsón megvásárolt falusi ház is ismerős cigány családok tulajdona volt. Az egyik gyanúsított szerint az egész ügyletet S. Szilárd tervelte ki. A Jobbik keszthelyi elnökét a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezte a Zala Megyei Bíróság. A férfi ellen etikai és fegyelmi vizsgálatot indít a Jobbik, és tagságát a pártban a vizsgálat idejére felfüggesztették.

Bárki lehet értékbecslő

Az eset központi eleme az ingatlan értékbecsléssel való visszaélés, amely egyben jól rávilágít a hazai értékbecslői szakma sanyarú helyzetére. Mivel ma Magyarországon 2005-ig egy középfokú OKJ-s tanfolyammal bárki lehetett értékbecslő, nincs megfelelő szakmai színvonal és ellenőrzés. Jelenleg az dolgozhat értékbecslőként, aki az önkormányzatok ingatlanközvetítői és vagyonértékelői névjegyzékében szerepel, ám ez nem elég garancia a hozzáértésre. A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete (MIÉSZ) számos alkalommal felhívta a jogalkotó figyelmét erre a tényre - ám mindeddig nem jártak sikerrel. Legutóbb tavaly decemberben Mikulás ruhában tüntettek a Pénzügyminisztérium és az Önkormányzati Minisztérium előtt, majd két virgácsot is átadtak a minisztériumok munkatársainak.

Az értékbecslői szakma aggodalmait alátámasztja a tavaly májusban ismertté vált Kings City sukorói gigaberuházás „telekcsere” botránya is. Ennek alapját ugyanis szintén egy problémás értékbecslői szakvélemény teremtette meg. Mint ismert, Joav Blum, izraeli származású üzletember egy csereügylet révén jutott hozzá a 70 hektáros sukorói területhez, mégpedig úgy, hogy az állami tulajdonban lévő velencei-tavi ingatlanért cserébe felajánlotta két, Pest megyében található gyümölcsösét. A gyanú szerint a csereügyletben szereplő sukorói ingatlant erősen alulértékelték, míg a Pest megyeiket jóval a tényleges értékük fölött számították be, és ezzel feltehetőleg több százmillió forintos kárt okoztak a magyar államnak.

Az értékbecslői szakma egyöntetű véleménye szerint az államnak – a szakmai szervezetek javaslatai alapján – minél előbb rendeznie kellene a helyzetet. Már csak azért is, mert ha lesz vagyonadó (márpedig előbb-utóbb lesz), akkor ennek előfeltétele egy hiteles ingatlanvagyon kataszter felállítása, így a független értékbecslők bevonása.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (6)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #6 - Antikomm | 2010. január 21. 10:59

Mivel nem tartozhat az eset a "rizikó faktor"kategóriájába,rá kell jönnünk Svájcban élünk és nincsen az Országunk a tönk szélén,vele együtt az emberek sincsenek ott.Valójában nagyon is jól irányították a Hazánkat 8 évig a kommunista legények.Nincsen cigány bűnözés és nem áll több évtizedes rekordon a munkanélküliség. Váááóóo

 #5 - mzperx | 2010. január 20. 19:24

Érdekes hogy most milyen csöndben vannak a "rendpártiak"...

 #4 - blist | 2010. január 20. 17:22

És most odabenn rázza a rácsot, hogy: a rohadt cigány bűnözők miatt van itt!

 #3 - szvsz | 2010. január 20. 16:09

Még a húsosfazék közelébe sem kerültek, már dőlnek a szekrényből a csontvázak! Mi lesz így később? Akkor meg, ha nem különbek (jobbak) a többi párttól, miért rájuk szavazzak? Morvai őnagysága szimpi viselkedése, vagy Novákné szóvivősége, amit párjától örökölt? Esetleg a romaverő Schneider iránti rokonszenv? Amúgy meg, vona egy szefárd zsidó (csurka szerint), a gazd.ig. -t Schőnnek híjják. Szép!

 #2 - Tiger | 2010. január 20. 14:06

Vissza kell állítani a halálbüntetést! Ugye? :-)

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 6 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   




 

 








 

 

 

 

hírek
TOP 24 ÓRA
hírektovábbi friss hírek