42123 privát ingatlan / 2567 üzleti ingatlan

A legjobb légtisztító szobanövények - a dohányfüstöt is kiszűrik

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kísérletei alapján bizonyított tény, hogy egyes növények képesek a lakás oxigén szintjét jelentősen megnövelni, így elektromos eszközök nélkül is frissen tartható a benti levegő.

A NASA kísérletinek célja, hogy olyan növényeket találjanak, amelyek az űrjárművek levegőjét folyamatosan friss oxigénnel látják el. Néhány növény kiemelkedő sikert ért el a kísérletek során, ezek többsége pedig a hazai virágboltokban is elérhető.
A kísérletek eredményei szerint a legjobb hatásfokra képes növények 25-35 köbméter levegőt képesek megtisztítani. Nézzük, milyen növények szerepeltek a legjobban!

Szobapáfrány

Talán meglepő, de a legegyszerűbb növények közül kerültek ki a győztesek, így például a szobapáfrány is befutó lett. A páfrányok nem csak sok oxigént termelnek, de a dohányfüstös levegőt is képesek megtisztítani. Emellett kecses ívben meghajló levelei gyönyörű szoliter növénnyé teszik, így szépen mutat egy virágoszlop tetején, vagy akár egy függő kosárban. A páfrány kedveli a párás levegőt, ezért leveleit rendszeresen permetezzük, télen pedig tegyünk alá kavicsos tálcát.


légtisztító szobanövények

A szobapáfrány a dohányfüstöt is képes kiszűrni a levegőből



Vitorlavirág

A Vitorlavirág érte el az egyik legjobb eredményt, amely fehér vitorla alakú virágaival a szobakertészek kedvence lett. Sokan panaszkodnak, hogy évente mindössze egyszer virágzik, így kevésbé kiemelt helyet foglal el az otthonokban, ám ennek épp az ellenkezője igaz. A vitorlavirág ugyanis folyamatosan, szinte egész évben virágzik, ám ehhez évente egyszer át kell ültetni, és tavasztól őszig hetente egyszer virágzó tápoldattal kell locsolni!

légtisztító szobanövények

Vitorlavirág: megfelelő gondozás mellett folyamatosan virágzik



Hedera

Szintén egy nagyon egyszerű ám bájos futó növény, amely sok oxigént termel otthonunkban. A hedera csak párás környezetben érzi jól magát, ellenkező esetben a levelek száradnak és sárgulnak. Ha mégis túlságosan száraz a levegő, a cserepét vegyük körbe nedves tőzeggel vagy mohával, és állítsuk kavicsos tálcára, így nem csak oxigént, de párát is juttat a levegőbe. Évente kétszer érdemes a hajtásokat visszavágni, így még erősebb és dúsabb hajtásokat kapunk.

Szobai futóka

Sok lakásban megtalálható ez a hétköznapi növény, amely szintén sok oxigént ad számunkra, ám sokan, mint lián növényt szeretnék nevelni. Eredeti élőhelyén az őserdőben tényleg több méter hosszú lián növény, amely a földön és a fák törzsén kúszik, ám ne felejtsük le, hogy mi ezt a növényt egy kicsiny cserépben neveljük. Így persze a több méteres növények aligha hoznak dús, szép levélzetet. A szobai futókát ültessük minél nagyobb cserépbe, és a hajtásokat egy méter után kezdjük el visszavágni, így gyönyörű, dús, nagy levelű és tarka mintás dísznövényt kapunk, amely felfuttatható mohakaróra, vagy tehetjük függő kosárba virágoszlopra.

Kovács Erika
viragcenter.hu



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (1)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #1 - István | 2009. július 30. 13:11

Hedera? És miért nem jó egyszerűen, szépen magyarul: borostyán?

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   

AJÁNLJUK MÉG

  • Hasznos tipp: mihez kezdjünk a nőnapi tulipánnal?

    A nőnap egyik nagy slágere a cserepes tulipán, ám azt kevesen tudják, mihez kezdjenek vele elvirágzás után, illetve mikor és hogyan is kell elültetni a hagymáját.

  • Levegőtisztító csodanövények a nappaliba

    Az élővilág olyan csodákat tartogat, amelyekre álmukban sem gondoltunk volna. Egyes növények - a légtisztító gépeknél hatékonyabban - képesek elszívni a dohányfüstöt, és megtisztítani a lakás levegőjét, egészégesebbé téve azt az ott lakók számára.

  • Amikor az otthonunk betegít meg bennünket!

    Életünk 80-90 százalékát zárt térben töltjük, a lakásban pedig hamar elhasználódik a levegő, csökken az oxigéntartalom. Bár egyéni érzékenységünk határozza meg, hogyan reagálunk a megemelkedett káros gázkoncentrációra, a gyakori szellőztetés mindenképpen ajánlott. Utánajártunk, mire érdemes odafigyelnünk, ha egészséges környezetben szeretnénk tölteni mindennapjainkat.



 

 








 

 

 

 

hírek
TOP 24 ÓRA
hírektovábbi friss hírek