36173 privát ingatlan / 2398 üzleti ingatlan

Megkezdődött a budapesti Dzsumbuj bontása. (fotókkal)

Az Illatos úti lakótelep egyik épületének bontásával megkezdődött a Dzsumbuj felszámolása a fővárosban - közölte Temesi Sándor, a IX. kerületi önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel.

Erste Lakáshitel forint alapon

Hirdetések

A sajtóreferens tájékoztatása szerint az Illatos út 5/A. számú épület teljes lebontásával kezdődik a Dzsumbuj felszámolása, amely az eredeti tervektől eltérően már 2015-nél hamarabb is megvalósulhat.
 
Az „A" épület lakásait ez év februárjában sikerült teljesen kiüríteni, úgy, hogy az önkormányzat cserelakásokat biztosított, vagy pénzbeli juttatásban részesítette a bérlőket - mondta Temesi Sándor.
 
A lakótelep három épületében található összesen 303 lakásból eddig 201 üresedett meg - tette hozzá. A kiürítés alatt 61 lakásból cserelakásba helyezték át a bérlőket, 13 bérlő pedig pénzbeli térítés ellenében szüntette meg a bérleti jogviszonyát - részletezte a sajtóreferens.
 
A 201 lakás kiürítése mintegy 840 millió forintjába került eddig az önkormányzatnak - mondta Temesi Sándor.

Ebből a bérlőknek eddig mintegy 43 millió forintot fizettek ki és 207 millió forintért vásároltak más kerületekben cserelakásokat - tette hozzá.





Lakók sétálnak Dzsumbuj néven ismert Illatos úti lakótelep egyik épülete előtt a főváros IX. kerületében.  A lakótelep három épületében található összesen 303 lakásból eddig 201-et ürítettek ki. MTI Fotó: Mohai Balázs
Lakók sétálnak Dzsumbuj néven ismert Illatos úti lakótelep egyik épülete előtt a főváros IX. kerületében.  A lakótelep három épületében található összesen 303 lakásból eddig 201-et ürítettek ki. MTI Fotó: Mohai Balázs



Ajánlom a Gurura

AJÁNLJUK MÉG

  • Hatalmas robbanás egy belvárosi házban Budapesten. Összetört autók, hatalmas pusztítás. (fotókkal)

    Egy Budapest belvárosában lévő Balaton utcai ház legfelső szintjének egyik lakásában valószínűleg egy gázpalack miatt robbanás történt, majd tűz ütött ki. A lerepülő épületdarabok hatalmas pusztítást végeztek az utcán parkoló autókban. Csak azért nem történt nagyobb tragédia, mert nem napközben, csúcsforgalomban történt a robbanás.

  • Milyen lesz Budapest 10 év múlva?

    Nagy bátorság lenne a jelenlegi válságban akár csak megjósolni is, hogy milyen lesz Budapest 10-15 év múlva. A kijelentésnek az ad némi pikantériát, hogy mindezt a Fővárosi Önkormányzat városarculati tanácsnoka válaszolta lapunk azon kérdésére, hogy milyen városban élünk majd másfél évtized múlva. Programok ugyan indultak, de a jelenlegi trend mögött nincs egységes koncepció, így nem tudni igazán, hogy mitől válhat élhetőbbé, szerethetőbbé a város.

  • Panelpanoráma: hol, mit, mennyiért?

    Van, aki hallani sem akar a panellakásról, sokak szívesen elköltöznének, mások viszont megpróbálják a legjobbat kihozni belőle. Ha mégis a panel mellett döntünk, nem árt igen alaposan szétnézni a piacon, az árak lakóteleptől függően igen változatosan alakulnak.



 

 







 

 

 

 

hírek
TOP 24 ÓRA
hírektovábbi friss hírek