42134 privát ingatlan / 2580 üzleti ingatlan

Megkezdődött a budapesti Dzsumbuj bontása. (fotókkal)

Az Illatos úti lakótelep egyik épületének bontásával megkezdődött a Dzsumbuj felszámolása a fővárosban - közölte Temesi Sándor, a IX. kerületi önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel.

A sajtóreferens tájékoztatása szerint az Illatos út 5/A. számú épület teljes lebontásával kezdődik a Dzsumbuj felszámolása, amely az eredeti tervektől eltérően már 2015-nél hamarabb is megvalósulhat.
 
Az „A" épület lakásait ez év februárjában sikerült teljesen kiüríteni, úgy, hogy az önkormányzat cserelakásokat biztosított, vagy pénzbeli juttatásban részesítette a bérlőket - mondta Temesi Sándor.
 
A lakótelep három épületében található összesen 303 lakásból eddig 201 üresedett meg - tette hozzá. A kiürítés alatt 61 lakásból cserelakásba helyezték át a bérlőket, 13 bérlő pedig pénzbeli térítés ellenében szüntette meg a bérleti jogviszonyát - részletezte a sajtóreferens.
 
A 201 lakás kiürítése mintegy 840 millió forintjába került eddig az önkormányzatnak - mondta Temesi Sándor.

Ebből a bérlőknek eddig mintegy 43 millió forintot fizettek ki és 207 millió forintért vásároltak más kerületekben cserelakásokat - tette hozzá.





Lakók sétálnak Dzsumbuj néven ismert Illatos úti lakótelep egyik épülete előtt a főváros IX. kerületében.  A lakótelep három épületében található összesen 303 lakásból eddig 201-et ürítettek ki. MTI Fotó: Mohai Balázs
Lakók sétálnak Dzsumbuj néven ismert Illatos úti lakótelep egyik épülete előtt a főváros IX. kerületében.  A lakótelep három épületében található összesen 303 lakásból eddig 201-et ürítettek ki. MTI Fotó: Mohai Balázs



Ajánlom a Gurura

AJÁNLJUK MÉG

  • Fordulat Pátyon: mi jöhet még?

    Bár a polgárok otthon maradtak a helyi népszavazáson, a jövő nemzedékek jogainak állampolgári biztosa vizsgálatot indított. S utána jöhet az Alkotmánybíróság.

  • Piaristák az ingatlanbizniszben

    Úgy tűnik, a Piarista Rend Magyarországi Rendtartománya beszállt a hazai ingatlanüzletbe. Együttműködő partnerük a Portus Buda Group Zrt., amely több piarista tulajdonban lévő ingatlant kezel, fejleszt. Legújabb közös projektjük a Pesti Barnabás utcai volt ELTE épület rehabilitációja, és két felső szintjének átalakítása luxus irodaházzá.

  • Panelpanoráma: hol, mit, mennyiért?

    Van, aki hallani sem akar a panellakásról, sokak szívesen elköltöznének, mások viszont megpróbálják a legjobbat kihozni belőle. Ha mégis a panel mellett döntünk, nem árt igen alaposan szétnézni a piacon, az árak lakóteleptől függően igen változatosan alakulnak.



 

 








 

 

 

 

hírek
TOP 24 ÓRA
hírektovábbi friss hírek