42123 privát ingatlan / 2567 üzleti ingatlan

Ilyen sem volt még! Visszabontják a túl magas felhőkarcolókat

A kínai nagyvárosok egymást túlszárnyalva próbálnak minél magasabb, minél csillogóbb felhőkarcolókat építeni, a Jangce deltájánál fekvő Hangcsou (Hangzhou) viszont éppen az ellenkezőjére szánta el magát: a városban hamarosan visszabontják a túl magasra törő toronyházakat.

Csöcsiang (Zhejiang) tartomány közigazgatási központjában a 40 millió jüanba, azaz több mint 1,1 milliárd forintba kerülő "visszametszés" egy nagyobb terv része, ugyanis a város legismertebb nevezetességét, a Nyugati Tavat (Xi Hu) és környékét szeretnék az UNESCO Világörökség részévé nyilváníttatni.

A 2000 éves múltra visszatekintő Hangcsou Nyugati Tóhoz közeli részében a tájképet zavaró, 24 méternél magasabb épületeket fogják megrövidíteni. Számos épület mellett a Sangri-La hotel keleti szárnya, a Huabei hotel főépülete és egy tévétorony is visszabontásra kerül.

A tervek szerint a látkép átépítése áprilisig fog befejeződni. A Sangri-La luxusszálló magasságcsökkentéséhez külföldi szakembereket hívnak, a tulajdonosokat pedig majd kártalanítani fogják - mondta Vang Suj-fa (Wang Shuifa), az átépítési projekt vezetője.
 
A látképrendezés legköltségesebb részét a Sangri-La hétemeletes szárnyának visszabontása képezi. A védett tó a legfelső szintről látható legjobban, és itt található az elnöki lakosztály is, amelyben egy éjszaka mindössze 30.000 jüanba (828 ezer forintba) kerül. A Pekingi Egyetem építészprofesszora szerint a bontás lekerülhetetlen, mert a tó mellé épült egyre magasabb tornyok miatt a védett terület sokkal kisebbnek látszik.

A Nyugati Tó olyan fontos szerepet játszik Kína történelmében, hogy még az egyjüanos bankjegyek hátulján is a tó látható. Az UNESCO Világörökség része címre 1996-ban adták be a pályázatot, ekkortól kezdődött a tó természetes látképének visszaállítása, amelyben az urbanizáció jelentős károkat okozott.




A Nyugati Tó. Kép forrása: harvard.edu



Ajánlom a Gurura

AJÁNLJUK MÉG

  • Oroszországban épülnek a jövő fővárosai - látványtervekkel

    Új metropoliszok, milliárdos felhőkarcolók épülnek manapság Oroszországban. A befektetéseket kereső nyugati cégek figyelme mindinkább a nagyobb, 1 milliónál több lakosú városok felé terelődik, ahol a világ vezető építészei tevékenykednek.

  • Kiknek csapás a budai kúria?

    A régi ingatlanok szinte kivétel nélkül drágábbak, mint az új építésűek, főként azért, mert előző tulajdonosaik mindenféle extrákkal felruházták őket. A nagy, ősfás telken álló villaházak, kúriák éppúgy, mint a nemrég épült többszintes családi házak évekig várnak vevőre. A piaci szereplőket az értékesítési nehézségek okairól faggattuk.



 

 








 

 

 

 

hírek
TOP 24 ÓRA
hírektovábbi friss hírek